Igen, igen a cím egy kissé érzelgősre sikeredett, én is tudom! Leginkább csak az ilyen romantikus, összebújós filmekben lehetett hasonlót hallani - ezt is tudom. De most nagyon happy van nálam. Pont 1 hete rám írt egy srác, akivel azóta beszélgetünk és tegnap találkoztunk is. Nagyon jó volt. És hétfőre újabb randit kért. Már teljesen szárnyalok örömömben. Eddig én sem hittem, hogy lehet ekkora szerencsém, de van. Hogyan is értem ezt el? Csak önmagam voltam. Ha adhatok egy tanácsot, akkor legyetek önmagatok olyankor is, amikor nehéz! Amikor annyira izgultok, hogy alig bírjátok ki azt a pár órát is, amíg még nem látjátok a másikat. Ha első randi van én azon izgulok, hogy remélem jó lesz, csak kedveljen meg legalább egy kicsit meg az ehhez hasonló dolgok. Most sem volt ez másképp. Hétfőig még van időm tudom, de máris izgulok mi lesz. Izgulok milyen idő lesz, milyen lesz a kedvem, milyen lesz újra találkozni vele. Egy ideig nem szerettem volna, hogy legyen még barátom, mert amik eddig voltak nem sikerültek túl fényesen. Úgy voltam vele, nem kell nekem az a sok bonyodalom, ami a szerelemmel jár. Most ott tartok, hogy ez az összes bonyodalom nem érdekel. Szeretnék küzdeni egy olyan srácért, akivel van közös témánk, tudunk beszélgetni mindenről és nagyjából ugyanaz az ízlésünk. Ezt a személyt úgy érzem megtaláltam és most ahogy csak tudok küzdök is érte és ahogy észrevettem ő is többet szeretne tőlem. Voltatok már úgy, hogy 1 hete ismertetek valakit és egyre jobban megkedveltétek őt? És voltatok már úgy, hogy folyton rá gondoltatok és mindig vele szerettetek volna beszélni? Én most ebben a szakaszban vagyok. Barátaim is szurkolnak nekem. Én is szurkolok magamnak, hogy ne rontsak el valamit. Eddig mindig önmagam voltam és ez meghozta a szerencsémet! Felvállaltam milyen is vagyok és tessék: sikerült egy olyan srácot találnom, aki teljesen normális (illetve ő talált rám). Itt felvetődik az a kérdés is, hogy megbántam-e, hogy eddig nem voltam együtt valakivel. És nem. Igaz, a leghosszabb kapcsolatom, ami kicsit komolyabbnak számít nálam az csupán 3 hét volt, de nem bántam meg semmit. Megtapasztaltam a rosszat és most kezdek kilábalni belőle. Szinte érzem, hogy kezdenek jóra fordulni a dolgaim. Úgyhogy ezt a hosszú, már-már regénynek tűnő kis bejegyzést azzal zárnám, hogy 1) legyetek mindig önmagatok, amikor egy sráccal vagy bárki mással beszéltek! Vállaljátok azt, akik vagytok, mert úgy vagytok jó, ahogy! Ne változzatok és ne higyjetek már az első nap egy srácnak aki azzal jön, hogy jöjjetek össze! Abból nem sül ki semmi jó sem, ezt már tapasztaltam! 2) Köszönöm az eddigi látogatóknak, hogy feljönnek ide és köszönöm azoknak is, akik kommentálnak. Lorddraculnak pedig köszönöm, hogy szorít nekem! Nem ismerlek személyesen, de nagyon köszönöm tényleg! És azoknak köszönök mindent még, akik rendszeresen látogatják a lapot! Sokat jelentetek nekem! :)