Sziasztok! A mai napom egy kissé hogy is fogalmazzam meg. Érdekes volt és elgondolkodtató. Ez mind egy szóhoz kapcsolódik. Most biztosan azt kérdezitek, hogy mért pont egyetlen szóhoz (vagy valami hasonlót). Nyugodjatok meg, ezt is el fogom mesélni. A mai napomról nem tudok semmi érdekeset sem mondani. Egyik sem olyan érdekes, mint amit mostanra terveztem. Voltatok már úgy, hogy tudtátok, hogy a srác, aki rád írt normális és különleges? Vagyis had fogalmazzam meg jobban. Történt már veletek olyan, hogy egy srác bejelölt titeket, elkezdett beszélgetni veletek és minden jó volt? Minden az ég adta világon? Mikor találkoztatok akkor is minden tökéletes volt? Én most ebben a helyzetben vagyok. Ma találkoztunk megint és minden jó volt, mint mindig. Közös téma, megétjük egymást stb... Akkor lepődtem meg, amikor kimondta a bűvös szót: "Szeretlek". Ez elgondolkoztatott. Rá kellett jönnöm, hogx az eddigi kapcsolataim felszínesek voltak és ez miatt kicsit én is az voltam. Nem tudom, milyen egy normális kapcsolat, félek is tőle. Félek elkötelezni magam valami mellett, pedig tudom, hogy nekem az lenne jó. Tudom, hogy hosszabb kapcsolatot szeretnék, de nem tudom hogyan megy ez. És van bennem valami, ami azt súgja, nem vagyok jó a szerelemben. Hogy nekem nem jó, ha szerelmes vagyok. Folyton azon töröm az agyam, hogyan szerethetett belém az a srác (nevezzük T.-nek). Eddig mindig eldobtak, de most mikor egy szikráját látom a talán igaz szerelemnek mégis félek. Félek az ég adta világon mindentől, de leginkább attól, hogy megbántom valamivel. Hogy olyannal bántom meg, amivel nem szeretném és ezt a hibát nem tudom helyrehozni. Félek... A másik dolog nem más, hogy nem szeretném elsietni ezt az egészet, de ő sietteti kicsit. Alig pár hete ismerjük egymást, de már kimondta a "szeretlek" szót. Jóllehet, hogy van közös témánk, tudunk egymással beszélgetni, de valami furcsát érzek és nem tudom mi az. Valami mintha siettetne, ezt érzem. Mintha a síneken futnánk ki az alagútból, miközben a hátunk mögött egy vonat közeledik felénk és kicsi az esélye, hogy kijutunk belőle élve. Szeretem T.-t, mert van benne valami különleges, de magamban ilyen téren nem tudok bízni. Hogy mit szeretnék? Egy sokáig tartó kapcsolatot. Kivel szeretném? T.-vel, kivel mással. Hogyan szeretném? Normálisan, úgy hogy nem gondolkodok ilyeneken. Szeretnék nem gondolni erre. Szeretném ezt az egész feltevésem, megállapításom elfelejteni, csak a mának élni és élvezni, hogy lehet holnapom. Hogy van esélyem a túlélésre. De gőzöm sincs róla, hogyan tehetném magam ezen túl. Nem akarok megkérdezni senkit sem, aki a környezetemben él. Anyának nem akarom elmondani, mert valószínűleg nem értene úgy meg, mint ahogy szeretném. Így le kellett ezt írnom. Reménykedni tudok csak, hogy lesz valaki, aki segít nekem ebben az egészben. Hogy valaki lesz olyan kedves és ellát néhány tanáccsal. Mindemellett eldöntöttem, hogy komolyan beszélek majd legközelebb T.-vel, hogy mik az érzéseim (nem a "szeretlek"-re gondolok, hanem saját magamba fordított bizalmamba). Jó döntést hozok vajon?